Fodor Tamás: Bevezető a RUSZT megnyitásán

2023.november 2.

A 2023-as RUSZT fesztivál fővédnöke, Fodor Tamás, a Púder Bárszínházban indította útjára az idei programsorozatot. Beszédét teljes terjedelmében lent olvashatják.

“A Ráday Utcai Színházi Találkozó rövidítése igen szellemesen: RUSZT. Ezért sem tehetem meg, hogy ne tegyek említést Jóskáról, vagyis Ruszt József személyiségéről, de főleg tevékenységéről.

61 évvel ezelőtt ő volt a rendezőm, mesterem, ő volt az, aki az akkori idők egyik legfüggetlenebb és legsokoldalúbb kulturális képződményében, a  kritikai fórumú és szemléletű Egyetemi Színpadon – professzionális, európai hírű színházi alakulattá tette az önkéntes alapon szerveződő Universitas társulatot. És ez persze szembeállította őt is, az Egyetemi Színpadot is, az akkori megmerevedett kőszínházi struktúrával és a kötelező ideologikus tartalommal.

Ebben a ma is ismerős politikai ellenszélben, saját keserűségén felülemelkedve, töretlen optimizmussal dolgozott egyetemi csoportokban, vidéki színházakban, ma is érvényes tankönyvet írt a színészmesterségről. Ahogy a mitológiai Sziszüphosz, minden erejét mozgósítva, görgeti a hegyre a súlyos kőtömböt, úgy próbált a gondolkodásához szorosan kötődő művészekből, – nem kis sikerrel – közösséget gyúrni.

Amikor rákérdeztem, hogyan jellemezné a saját világlátását, keserű mosollyal csak annyit mondott: heroikus pesszimizmus.

Pedig az akkori hatalom már nem küldte táborba a másképp gondolkodókat, a fekete autókat is átfestették bársonyos színűekre, de a független gondolkodást és cselekvést szinte lehetetlenné tette a közvetítő intézmények vezetőinek gyávasága, helyenként aljassága.

És mégis: nem telt bele egy-két év, kiemelkedtek az önkéntességen alapuló szabadság kis szigetei a posványból. Mert ki tudták használni a magát közösséginek és (nem tévedés!) nemzetinek hazudó, langyosodó struktúra réseit. Sorra mutatkoztak be a rendszer által kétségbeesett igyekezettel összetákolt ifjúsági találkozókon: az új, radikális nyelvet kereső alakulatok.

Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt állítom, hogy a művészi függetlenség és szabadság kondíciói ma is hasonló helyzetben vannak. Persze a függetlenség önmagában még nem szabadság, a szabadságnak alapvető feltétele a hatalom tartalmi, ideologikus parancsaitól való függetlenség. Ez ma egyre nehezebb.

A mai plüss terror ugyanis a tudomány, az oktatás és a kultúra pozícióinak megszállását kiéheztetéssel (és a kivéreztetés fenyegetésével) akarja elérni. Azzal, hogy szinte lehetetlenné teszi a független élőhelyek kialakítását, fenntartását, és a csoportokban résztvevőket szinte koldulásra kényszeríti.

De ahogy József Attila Elégia c. versében írja: „egy vaslábasban sárga fű virít“ – ugyanígy a szabad szerveződés és alkotói szabadság a romok között is él és élni akar. A mostoha körülmények ellenére is megszülethetnek azok a kezdeményezések, amelyek a mostani RUSZTot létrehozták.

A ferencvárosi önkormányzat Gegesy Ferenc idejében is, és ma Baranyai Krisztina vezetésével is, saját sanyarú helyzetén felülemelkedve, a Ráday utcát kulturális tengelynek tekinti. Az így kialakult kulturális tér most már saját tevékenységének köszönheti azt, hogy példája lehet a különböző civilizációs és szociális eredetű sokféleség együttélésének.

Ahhoz ugyanis, hogy ez a lüktető, önmagát felnevelő élet létezhessen, több kell, mint a ma általánosan hangoztatott, az országhatár dacos kerítése mögé bújó úgynevezett szuverenitás. Mert a valódi függetlenség sosem az önzésre, a „mindenki annyit ér, amennyije van“ vezérelvére épül, hanem (többek között) a szubszidiaritásra (magyarul arra épül, hogy amit egy közösség –  éppen érintettsége okán – helyi szinten meg tud oldani, arról nem szabad magasabb szinten (sőt, az érintettek kihagyásával) dönteni .

Akkor születhet csak valódi emberi alkotás, ha kiküszöböljük az utasíthatóságot, a diktálást, és helyettük a kérdések, a kritika, az empátia, a tolerancia elvét hagyjuk érvényesülni. Ha mindenféle katedráról-oktatás helyett a fejlesztésre fókuszálunk, —- a kérdésekre a kész válaszok helyett, a képességek kibontására a kötelező normák biflázása helyett, vagyis ha a kritika, a humor és a kifejezés többi formája is szabad.

A mostani „szabadapad“ program 5 előadása – arra a sokféle gondolkodásra, élethelyzetre támaszkodik, ami a benne résztvevőket valóságosan jellemzi.

A szerveződésnek és az alkotásnak igen különböző formáit lehet tapasztalni az ötöknél:

  • kezdve az önkormányzati fenntartású (valamikor épp a diákszínjátszás központjának számító) de ma már önálló profilú, hivatásos alkotókkal dolgozó Pinceszínháztól
  • a befogadó színház-kiállítótér-irodalom egységét is vállaló Kettőspont – színházon át (Ráday utca 39), amelynek műsorát Diogenész, Szókratész… Sziveri János témái fémjelzik;
  • a MáSzínházon keresztül (Ráday utca 50), amelynek törekvései igen szimpatikusak: sok szempontból olyan, mint egy nagy család! néha pusztán az együtt töltött idő öröméért találkoznak, hiszen kezdettől fogva a dráma és a színház eszközeivel fejlesztik az értelmi fogyatékossággal élő középiskolás diákok képességeit (köztük a Down-szindrómával élő színészekéit). -Ők színész-drámatanárok közreműködésével dolgoznak, pl.  -az Apák fiai szereplői mind furcsák a maguk nemében, és mind küzdenek különböző elvárásokkal. De hivatkozhatnánk a fogyatékos színészek Kontra Verona SH bírósági tárgyalás formájú adaptációjára, emellett büszkék a közösségi freskóra
  • a felsorolásból nem hagynám ki az Itt és Most formációt (Ráday utca 18.), – akik a jelenlét erejére alapoznak, az improvizációk személyiség-alakító hatására, színészek és trénerek, drámatanárok, mesemondók, írók és társasjáték-fejlesztők részvételével;
  •  és persze kissé elfogultan, de talán nem igaztalanul a Stúdió “K” -ig (Ráday utca 32), amelynek műsorát a gyerekeknek szóló (képzőművészeti és költői alapra építő) sokszorosan díjnyertes előadásai, a kortárs drámaírók, klasszikus adaptációk legizgalmasabb alkotói dominálják.

A kínálat tehát bőséges. A most bemutatásra kerülő 5 rövid tesztelőadás, nemcsak arra példa, hogyan lehet integrálni a független írókat az alkotó szabadság megélésébe, hanem –  (és itt csak a neveket sorolom: Egressy Zoltán, Fábián Péter, Formanek Csaba, Szabó Imola Julianna, Tóth Réka Ágnes), hanem arra is példa, hogyan lehet és kell a szabadság szigeteit összefüggő szigetcsoporttá, élőhellyé változtatni.

És meggyőződésem, hogy ez ad reményt arra, hogyan kellene a heroikus pesszimizmuson túllépve, eljutni a mérsékelt, de hiteles optimizmusig. Szabadok a padok.

Legyen szerencsénk!”

Megszakítás