Jeruzsálem

osztálytermi színházi nevelési előadás

Ulrich Hub Náthán gyermekei című műve nyomán színpadra alkalmazta és részben írta: Madák Zsuzsanna
Ulrich Hub Náthán gyermekei című színdarabját fordította: Perczel Enikő

A Jeruzsálem szó jelentése: a béke városa. Azonban Jeruzsálemet aligha jellemzi a béke. Századokon keresztül harcoltak zsidók, keresztények, muszlimok a szent városért. És a harc ma is tart.

Történetünk 1192-ben, a III. keresztes hadjárat idején játszódik Jeruzsálemben. A város muszlim fennhatóság alatt áll, azonban a keresztes lovagok áttörnek a várfalon. A keresztesek fogságba esnek. Szaladin szultán lefejeztet minden lovagot. Azonban egynek megkegyelmez. Majd ez a fiatal keresztes lovag kimenekít egy égő zsidó házból egy lányt. A lány beleszeret megmentőjébe. De hogyan is kerülhetnének közelebb egymáshoz a fiatalok a három világvallás képviselői között, akiknek mindennél fontosabb, hogy uralják Jeruzsálemet?

Osztálytermi színházi nevelési előadásunk célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzunk a részt vevő fiatalokkal, és a színház nyelvén keresztül körüljárjuk azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek a történet szereplői. A térben és időben eltávolított történet lehetőséget teremt, hogy bátran gondolkozhassunk olyan társadalmi és emberi problémafelvetetésekről, amelyek napjainkban is igencsak relevánsnak számítanak. Hogyan lehet emberként reagálni egy szélsőséges ideológiák által uralt világra? Hogyan használják fel vezetők a vallást hatalmi célok mentén? Hogyan és miért tanítanak meg bennünket gyűlölni? Miért áll valakinek, valakiknek érdekében, hogy egy csoportról azt mondja, azt mondják, hogy kártékonyak, vagy hogy nem emberek? – Ezekről a kérdésekről szól a Jeruzsálem előadásunk.

Előadásunkkal „házhoz”, azaz osztálytermekbe megyünk. Az előadás néző- és játékterét iskolapadokból, székekből alakítjuk ki. A programot kifejezetten egy osztály vagy egy iskolai kisközösség számára ajánljuk (célkorosztály: 11-19 év). Egy alkalommal egy osztály vagy egy kisközösség (20-35 fő) tud részt venni az előadáson. 30 iskolatárs még nem feltétlenül jelent közösséget, fontos, hogy ismerjék egymást, hogy egy csoporthoz tartozzanak (pl.: színjátszó csoport; sportcsapat stb.), hiszen elengedhetetlen, hogy a közös játék számukra biztonságos keretek között valósuljon meg.

Az előadás nem igényel a résztvevő csoporttól semmiféle előismeretet, egyáltalán nem jelent problémát, ha a fiatalok korábban nem vettek részt hasonló programban. Sőt! Az előadás jó formája lehet a színházzal való első találkozásnak is!

Játsszák: Barsi Márton, Kátai Kinga, Vizi Dávid
Színházi nevelési alkotótársak: Bethlenfalvy Ádám, Cziboly Ádám
Kellékes: Ranschburg Edit
Súgó: Tombor Zsuzsanna
Rendezőasszisztens: Bezerédi Bendegúz
Rendező, író-dramaturg: Madák Zsuzsanna

Célkorosztály: 11-19 évesek (5-12. évfolyam)
Az előadás időtartama: 135-150 perc (egy szünettel)
Az előadáson egy alkalommal egy osztály vagy egy iskolai kisközösség tud részt venni.

Érdeklődés és időpont egyeztetés:
Horváth Nikolett – POP felelős
pince.szervezes@pinceszinhaz.hu

Az előadás jogait a Verlag der Autoren és a Hofra Kft. közvetítette.

Megszakítás