Semmit se bánok

Székely Csaba: Semmit se bánok

„Bizonyos vidékek – a mi vidékünk is – valahogy mindig kitermelik a diktatúrákat, a diktatúrák pedig mindig kitermelik ezt a három típust: a bántalmazót, a helyezkedőt és az áldozatot. Ebben a darabban ez a három típus találkozik, és a találkozásuk során megtudjuk, hogy a bántalmazó hogyan válik azzá, ami, és miért teszi, amit tesz. Végső soron azt próbáljuk itt is körbejárni, hogy az ember mitől olyan, amilyen.”

/Székely Csaba/

Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszereplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát.

A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

Az előadás a Rózsavölgyi Szalonban jött létre. Bemutató: 2019. szeptember 12.

Fotók: Szkárossy Zsuzsanna

Sajtómegjelenések

Magyarósi Csaba / valójában ez van a SZÍNFALAK mögött!

Magyar Teátrum ONLINE / Az epertorta

Papageno / Különleges előadás a Pinceszínházban a Fehér Bot Nemzetközi Világnapján

körülöttemavilág / SEMMIT SE BÁNOK – Székely Csaba drámája a Pinceszínházban

Felhő Café / Pásztor Andrea: Semmit se bánok

Ferencváros / Audionarrációs előadás a Pinceszínházban

Színház Online / A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja a Pinceszínházban

Játsszák

Dominik / Schneider Zoltán
Alex / Elek Ferenc
Liza / Sztarenki Dóra

Alkotók

Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező: Sztarenki Pál