Koltai Róbert és Jordán Tamás estje

Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat! Az egyes történetek végen „Az semmi!
Hallgasd meg ezt!” -felkiáltással veszik át a szót egymástól. Nem lehetetlen, hogy az előadásukban rögtönzésekre is sor kerül, ilyenkor a közönség örömére egymást is ugratják.

Pinceszínház – egy színház Budapest 9. kerület szívében, a Török Pál utca 3. szám alatt.
Színházi műsorunk: https://pinceszinhaz.hu/szinhaz-musor/

Alkotók

Koltai Róbert

Jordán Tamás

KELETI ISTVÁN-DÍJ

Minden előadás előtt és után a nézőknek lehetősége van szavazataik leadására a színház előterében elhelyezett szavazólapok segítségével vagy online az alábbi gombra kattintva. Szavazzanak és döntsék el Önök, kik voltak az évad kedvencei!

Megszakítás