Patrick Süskind – A Nagybőgő
A nagybőgő egy közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között. A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.
Zenész főhősünk úgy vélekedik saját hangszeréről, hogy a zenekarban toronymagasan a legfontosabb hangszer, pedig nem is látszik meg rajta. Magányos elmélkedése során kiderül, hogy valójában gyűlöli nagybőgőjét, sőt maga a hangszer minden frusztrációjának fő okozója.
A kérdés az, képes-e változtatni életén, és a titkon imádott fiatal szoprán énekesnő figyelmét végre felkelteni…
Patrick Süskind méltán kedvelt „A nagybőgő” című egyszereplős színművében humorral és iróniával ábrázol egy félresiklott életet.
„Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős, mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…” /Klem Viktor/
„A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban, s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül Ő rá figyel majd.” /Klem Viktor/
Ajánló
Sajtómegjelenések
f21 / “Az ember tönkremegy. Így is, úgy is, amúgy is.” – Kritika A nagybőgő című monodrámáról
