A közösségi színház – egykor és most / Csináljunk színházat! A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata

Csináljunk színházat!
A Magyar Színházi Társaság beszélgetés-sorozata
2024. február 10. 16 óra.
Pinceszínház, Keleti István Stúdió
A beszélgetés nyitott és ingyenes a közönség számára, és élőben követhető a Magyar Színházi Társaság és a Jó kérdés Facebook-oldalain

Nyitott színház, közösségi színház, kollektív alkotás – egykor és most
Beszélgetés színházi legendákról és mai törekvésekről
A Selinunte Kiadó rendhagyó könyvbemutatója

A program első része az egykori legendás színházi műhelyek működését és örökségük tovább élését tekinti át. A beszélgetés résztvevői Nánay István, a Nyitott színház című könyv szerzője, a 60-as, 70-es évek amatőr színházának elmélyült ismerője; Fodor Tamás színész, rendező, a Stúdió „K” alapítója és Árkosi Árpád a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagjai, majd vezetője. A beszélgetést Sándor L. István, a Selinunte Kiadó vezetője, a Fodor Tamásról és Ács Jánosról szóló könyvek szerzője vezeti.

A program második részében azt a kérdést tesszük fel, hogy a nyitott színház, a közösségi színház, a kollektív alkotás eszményének vannak-e mai követői, illetve hogy az efféle a törekvéseknek milyen esélyei vannak a jelenkor társadalmi és kulturális viszonyok között. A beszélgetés résztvevői Pass Andrea író, rendező, Patonay Anita drámatanár és Zsigó Anna dramaturg.
A könyvbemutató ideje: 2024. február 10. (szombat) 16 óra
Helyszíne: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál utca 3.

A programot az NKA támogatta.

Dátum

2024 febr 10
Véget ért!

Időpont

16:00