Mindannyiunknak vannak otthon olyan könyvei, amelyek kedvesek számunkra, a kedvenceink, amelyekhez szórakoztató vagy éppen szomorú emlékeink fűződnek, esetleg az iskolában nem szerettük, de most már a saját könyvtárunk alapelemévé váltak, és szeretnénk ezeknek a könyveknek a történetét, értékét megosztani másokkal is.
Most a Pinceszínház biztosít egy tökéletes helyet ezeknek a könyveknek, ugyanis kialakítottuk Pincekönyvtárunkat, amelynek keretében, a színház előterében elhelyezett könyvespolcnak köszönhetően, új gazdára találhatnak ezen könyveink és másokat is megörvendeztethetnek vagy éppen elgondolkodtathatnak történeteikkel.
Szeretnénk, hogy minél többen kapjanak kedvet az olvasáshoz és a színházba járáshoz, így kitaláltunk egy megoldást, hogy mindenkit ösztönözzünk erre. A Pinceszínház titkárságán lehetőség van egy Olvasójegyet igényelni, amelyen, minden elolvasott és visszahozott vagy becserélt könyv után, pecséteket lehet gyűjteni. Az összegyűjtött pecsétekért, pedig kedvezményeket lehet kapni a következő színházjegy vásárlás alkalmával.
Természetesen bárki vihet el könyvet a polcról, Olvasójegytől függetlenül, azonban az lenne a cél, hogy kiolvasás után, vagy hozza vissza azt, vagy hozzon cserébe egyet helyette, hogy másnak is legyen lehetősége a könyvek elolvasására. Regények, ismeretterjesztő- és mesekönyvek mellett albumok, verseskötetek, valamint szakirodalmak is helyet kaptak már a Pincekönyvtár polcain.
A bátrabb olvasókat arra biztatjuk, hogy a könyv elejébe írják le, hogy miért is fontos számukra az a könyv, amelyet elhelyeznek a könyvespolcunkon. A Pinceszínház alkotóit, művészeit is erre kértük, így az ő történeteikkel is találkozhatnak azok, akik felfedezik a könyvespolcon elrejtett kincseket.
Pecsét és kedvezmény rendszer:
- 5 pecsét összegyűjtése után 30% kedvezményt,
- 10 pecsét összegyűjtése után pedig 50% kedvezményt adunk a következő jegyvásárlás alkalmával;
- 20 pecsét összegyűjtése után 2 db ingyen jegyet biztosítunk a Pinceszínház egy szabadon választott előadására.
Szabályzat:
- Az elvitt könyveket 30 napon belül vissza kell hozni, kivéve, ha csere könyvvel helyettesítve van.
- Pecsétet és Olvasójegyet a Pinceszínház titkárságán lehet kérni.
- Könyvet a színház nyitvatartási idejében bármikor el lehet helyezni a polcon.
- Pecsétet mindig a könyv visszahozatalánál lehet az Olvasójegyre kapni. A visszahozott, vagy cserének szánt könyvet ilyenkor be kell mutatni.
- Abban az esetben, ha valaki pecsétet szeretne gyűjteni, egyszerre csak 1 db könyvért kapható pecsét.
További információkat a Pinceszínház Titkárságán, valamint a social@pinceszinhaz.hu e-mail címen kaphatnak.