Egy igazán izgalmas és sűrű napon vagyunk túl a Pinceszínházban. Január 20-a, péntek, a Magyar Kultúra hetének harmadik napja, az eseményekről és a közös együttműködésekről szólt.
Megtartottuk, a február 10-én bemutatásra kerülő, Kiss Csaba De mi lett a szerelemmel? című előadásának plakátfotózását, amelyet hamarosan a közönségünknek is megmutatunk. Emellett Klem Viktor monodrámájának, A Nagybőgőnek, is lezajlottak az előkészületei és kampány anyagainak gyártása. Érdemes lesz figyelni jövőhéttől a Pinceszínház közösségi felületeit, ugyanis nagyon sok meglepetéssel készülünk. Klem Viktorral egyébként február 13-án találkozhatnak a nézők először a Pinceszínház színpadán.
A fotózással párhuzamosan folytak a Freeszfe Egyesület zenés színházrendező osztályának vizsgaelőadásaihoz kapcsolódó tervelfogadási megbeszélések is. Gálhidy Sári rendezésében, január 28-án kerül bemutatásra egy Csehov novellaadaptáció, a Szakadékban. Február 18-án őt követi majd Nyári Ádám Medve rendezése, majd Bagossy Júlia Sirály előadása következik. Bezerédi Bendegúz A 6-os kórterem, valamint Csík Barnabás Dráma a vadászaton rendezése fogja zárni az idei évad vizsgaelőadásainak sorát.
Este 6 órától az érdeklődők Honffy Gábor képzőművész IX. című kiállításának megnyitóján vehettek részt, amelyen Görög Béla, festőművész mondta a nyitóbeszédet. A kiállítás témája a kilencedik kerület, egy kellemes séta Ferencvárosban. Az akvarell festmények előreláthatólag márciusig tekinthetőek meg a Keleti István Stúdióban, és egy játékkal is készülünk majd hozzá kapcsolódóan, amelyről Instagram oldalunkon fognak majd bővebb információkat találni.
Szintén a tegnapi nap folyamán került bemutatásra, Madák Zsuzsanna rendezésében, legújabb osztálytermi színházi nevelési előadásunk a Jeruzsálem1 is. A két előadás közül, amelyeket a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban tartottunk – akiknek utólag is köszönjük az együttműködést – a délelőttin egy osztály, az estin pedig kimondottan csak tanárok vettek részt. Osztálytermi színházi nevelési előadásunk célja, hogy a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzunk a részt vevő fiatalokkal, és a színház nyelvén keresztül körüljárjuk azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek a történet szereplői.
Az eseményekben gazdag napot pedig, a Pinceszínházban Cseh Tamás születésének 80. évfordulójára rendezett Százféle változatban című koncerttel zártuk, amely hatalmas siker volt.
Köszönjük, hogy ilyen sokan tartottak velünk a tegnapi nap és továbbra is várunk mindenkit szeretettel a Pinceszínház előadásain és programjain!
1. Érdeklődés és időpont egyeztetés: Horváth Nikolett – POP felelős, pince.szervezes@pinceszinhaz.hu