Az idei évadban tartjuk meg legelőször a pinceszínházi Akklamációt, amelynek keretében a közönség szavazatokat adhat le az évad Kedvenc Színészére, Kedvenc Színésznőjére, valamint Kedvenc Előadására. A nézők így, „közelkiáltással”, dönthetik el, hogy mely produkciókat, illetve mely alkotókat szerették a legjobban ebben az évadban.
Ennek köszönhetően, örömmel jelentjük be, hogy a Pinceszínház megalapítja a Keleti István-díjat. Keleti István, akinek a nevét szeptember 21-e óta az egykori Gershwin-terem is viseli, fontosnak tartotta a következő nemzedékek kinevelését, akár a színpadon, akár a nézőtéren is vannak jelen. A megfelelő nézőközönség nélkül nincs színház és a színészek se tudnak igazán kibontakozni, fontos a visszajelzés.
Minden előadás előtt és után, a nézőknek lehetősége van szavazataik leadására a színház előterében elhelyezett szavazólapok segítségével. Ezen szavazólapokon megtalálhatják az idei évadban, a Pinceszínházban közreműködő színészek és színésznők névsorát, valamint a színház összes előadását.
A 2022/23-as évad végén, a szavazatok összesítése alapján, az erre az alkalomra alapított Keleti István-díjjal jutalmazzuk, a nézők által megszavazott nyerteseket.