Siflis Anna
Legújabb sorozatunk első részében Siflis Anna válaszol a kérdésekre, akinek rendezése, a Mirad, egy fiú Boszniából, az előző évad végén került bemutatásra a Pinceszínházban és az idei évadban ismét láthatja a közönség, a Keleti István Stúdióban. Az előadás egy családi történeten keresztül történő traumafeldolgozás, megfűszerezve egy kis balkáni mentalitással és zenével.
Pinceszínház: Mit ad számodra a rendezés, mint munka?
Siflis Anna: Kicsit messzebbről indítok: Amikor régebben különféle interjúkban azt olvastam színházi emberektől, hogy “nekem ez nem munka, hanem hivatás”, akkor mindig legyintettem, hogy “na,persze…” Aztán most itt állok, alig pár hónapja végeztem az SZFE-n/Freeszfe-n/Dimitrin, hivatalosan is ez a “munkám” és nem érzem munkának. Inkább lehetőségnek. Lehetőségnek, hogy egy csapatnyi jó emberrel együtt dolgozzak, tanuljak tőlük és őszintén figyeljünk egymásra. Lehetőségnek, hogy mélyebben beleássuk magunkat egy számunkra fontos témába és ezt a témát/kérdéskört kinyissuk mások felé is. Lehetőségnek, hogy közösségben gondolkodjunk. Erre a kérdésre sokszor azt mondják a színészek: a játék örömét. Nekem az emberek örömét.
P.: Amikor erre a pályára készültél, ezen az úton indultál el, volt valamilyen gát vagy prekoncepció benned, a színházi világban lévő sztereotípiákkal kapcsolatban?
S. A.: Nem igazán. Egészen kicsi korom óta mozgok színházi világban, a szüleim baráti körének is egy része színházban tevékenykedő ember, nem árultak zsákbamacskát, tudtam, hogy nőként eggyel nehezebb lesz rendezőként érvényesülni, mint férfiként, de ez inkább motivált, mint megijesztett. Amikor egy színházban dolgozó ismerősöm, megtudta, hogy rendező szeretnék lenni, akkor csak annyit mondott: egy nő legyen színész vagy dramaturg. Nyeltem egyet, majd kicsit felnevettem és mondtam, hogy jó, majd meglátjuk, hátha lehet ezen változtatni. 15 éves voltam ekkor. Végül öt lánnyal jártam végig a rendező szakot… (egyébként ez az osztályfőnökeimnek is köszönető, akiket szintén próbáltak lebeszélni arról, hogy csak lányok legyünk az osztályban… de nem hagyták magukat.) A sztereotípiákon dolgozni kell és rámutatni, hogy lehet másképp is. A mi osztályunk erre egy jó példa.
P.: Milyen tapasztalataid vannak női rendezőként? Kaptál esetleg olyan véleményt, tanácsot, kritikát, pályafutásod során, amely nemednek volt köszönhető?
S. A.: Tapasztalataim csak rendezőként vannak és nem női rendezőként. Eddig csak olyan emberekkel és olyan helyeken dolgoztam, ahol soha nem “női rendező” voltam, csak rendező. Persze, kaptam véleményt és kritikát is, amiben a nememből kiindulva próbáltak hozzászólni egy gondolatomhoz, rendezésemhez. Ha ebben bármiféle szélsőséget éreztem, akkor arra felhívtam rá a figyelmet. Nem csak a lenéző “jajj, ti nők/ jajj, te nő vagy…” mondatok hoznak ki a sodromból. Azt is károsnak tartom, amikor valaki szélsőségesen és elfogulatlanul támogat, csak azért, mert nő vagyok… Szeretek nő lenni, szeretem a női energiákat, hiszek abban, hogy ez látszódik és érződik egy előadáson/ próbafolyamaton, de nem szeretnem, ha valaki csak erre fókuszál és általánosító kijelentéseket tesz ezzel kapcsolatban. Csak azért szeretni vagy nem szeretni, támogatni vagy nem támogatni valakinek a munkáját, mert nő… szerintem nem profi.
P.: Azzal, hogy nőként egy „férfias” színházi szakmában helyezkedtél el, mi az, ami számodra kihívást, és mi az, ami segítséget jelent?
S. A.: Eléggé szíven ütött, amikor elolvastam Herczog Noémi posztját, miszerint országos szinten 241 előadásból 21-et rendező nő. Kihívás nem azt hinni, hogy ez az arány így marad. És segítség, hogy csupa tehetséges női rendezővel vagyok körülvéve, akiknek “csak” lehetőséget kell adni.
P.: Végül, de nem utolsó sorban: véleményed szerint, érdemes a nőket kimondottan olyan pályákra csábítani, amelyek férfi szakmaként vannak aposztrofálva a színházban, annak érdekében, hogy nőjön a nemek aránya szakmán belül, vagy ez csak az adott szakma „minőségének” romlását eredményezné?
S. A.: Hiszem, hogy a színházon belül nincs férfi és női szakma. Ha mindenki azzal foglalkozik, amibe a szívét-lelkét, szeretetét és tehetségét bele tudja tenni, akkor minőségi munka fog születni és senkit nem fog érdekelni, hogy hányas számmal kezdődik a személyi száma.
