|
|
|
Kaposi Gergely vendége a Pinceszínház Gershwin-termében február 10-én kedden 19 órától Kukely Júlia.
Opera prózában. Van ebben a címben valami képtelen. Hiszen az operát épp az különbözteti meg a prózától, hogy a zenei kísérettel és az énekhanggal elemeli a színművészetet a próza világból. Műsorunkban természetesen nem az operát változtatjuk vissza prózává, csupán az opera szereplőit, az énekeseket szólaltatjuk meg beszédhangjukon, hogy valljanak a szakmai titkokról, a kulisszák világáról, mindarról, amit mi közönség, nem ismerhetünk. És valljanak életükről, művészi hitvallásukról, küzdelmeikről és diadalaikról. Hogy jobban megismerhessük őket, ezáltal közelebb kerülhessünk ehhez a csodálatos műfajhoz. Természetesen a műsorból nem hiányozhat a zeneszó sem, a vendégek beszélgetőtársuk, Kaposi Gergely kíséretében pályájuk legszebb, legemlékezetesebb alakításaiból adnak rövid ízelítőt.
|
|
Idén januárban ünnepli második születésnapját a megújult Pinceszínház, amelynek vezetése, Zubornyák Zoltán igazgató és Gárdos Péter művészeti vezető a hatvanas-hetvenes évek legendás alkotóműhelyének nyomdokaiba kíván lépni.
„A Pinceszínház Budapest kulturális palettáján különös színt képvisel: a hazai színházművészet kiválóságait egy-két-háromszereplős darabokban, kamaraszínházi bemutatókban láthatja a közönség testközelből. Olyan kiváló művészeket és olyan előadásokat mutatunk be, akik, illetve amelyek hiányoznak a társulattal bíró színházak repertoárjából. Mindezt a Belvárosban, a Ráday Kultucca tengelyében”, mondta Zubornyák Zoltán igazgató a színház koncepciójáról.
Az „újjászületést” József Attila Szabad ötletek jegyzéke két ülésben című műve alapozta meg Jordán Tamás előadásában. Első saját produkciójuk, a Pedig én jó anya voltam! méltó követője lett a korábbi hagyományoknak – a Pogány Judit előadásában létrejött felkavaró dokumentumdráma töretlen siker az egész országban.
|
|
|
Kihirdették a kétfordulós Új Magyar Zenei Fórum (UMZF) 2009 zeneszerzőverseny eredményét, amelynek a zsűri döntése értelmében a nagyzenekari kategóriában Varga Judit Le Temps retrouvé-ja bizonyult a legjobbnak.
Hat fődíj és hét különdíj talált gazdára a verseny döntő-gálakoncertjén a Művészetek Palotájában. A műveket elbíráló zsűri tagjai Jeney Zoltán (elnök), Batta András, Hamar Zsolt, Soproni József, valamint a zenekarokat vezénylő Rácz Zoltán és Keller András voltak. A Reneszánsz év 2008 keretében, a Művészetek Palotája és a Budapest Music Center (BMC) tavaly februárban hirdette meg a zeneszerzőversenyt. A pályázaton olyan fiatal zeneszerzők indulhattak, akik még nem töltötték be negyvenedik életévüket.
|
|
Az ötvenes, hatvanas, hetvenes években Márait teljesen kiiktatták a hivatalos magyar irodalmi életből. Csak apáink nemzedéke emlegette. Aztán később, a nyolcvanas években külföldön kiadott művei haza csempésződtek. A nyolcvanas évek második felében pedig már a hivatalosak is próbáltak hozzá közeledni. Nem engedett a szirénszónak, nem békült, és nem tudta kivárni, míg feltételei teljesültek. És ekkor, mondhatni haló porából felfedeztük Márait.
|
|

|
Szerelmi történet egy részben
Szereplők: Bacsa Ildikó, Györgyi Anna, Mertz Tibor, Varga Zoltán
Rendező: Kőváry Katalin
A bemutató időpontja: 2009. január 9.
|
|
|
Mese a
Kutyusról meg a Cicusról
|
Bábelőadás
Szereplők: Aracs Eszter, Tímár
Zoltán
Rendező: Bartal Kiss Rita
|
Kukacmatyi
|
Zenés
mesejáték
Játssza: Tímár
Zoltán
Rendező: Micsa Mónika
|
|
|
|
|
Mezei Mária válogatott válaszai – zenés játék
Szereplők: Pápai Erika, Szigethy Gábor, Zádori László
Rendező: Szigethy Gábor
|
|
|
|
Csúfhistória
egy egészben
Bemutató a Pinceszínházban tartatik,
2009. tavaszán.
Szerzői felolvasás 2008. december 14-én,
vasárnap este 8 órakor.
|
|
|
|
Budapest Főváros Közgyűlése „Budapestért” díjat adományozott Gárdos Péternek, nemzetközileg elismert filmrendezőként betöltött kiemelkedő szerepéért, népszerű és sikeres filmjeiért.
A Fővárosi Közgyűlés hétfői ünnepi ülésén Demszky Gábor főpolgármester adta át a díjat.
|
|
1957-ben a Pesti Barnabás utcában alakult meg a legendás Egyetemi Színpad, amely 1991-ben bezárni kényszerült.
Újraélesztésére jött létre a Színváltások Fesztivál egy évvel ezelőtt 2007 novemberében, az Egyetemi Színpad megalakulásának 50. évfordulóján teret adva színházi csoportoknak, filmes műhelyeknek, zenekaroknak, irodalmi köröknek a bemutatkozásra.
A szervezők célja, hogy összegyűjtsék mindazokat, akik intézményi, korosztályi vagy szellemi kötődésük révén az egyetemi színházak közé sorolhatók, és kitartó munkával hozzák létre együtteseiket, színvonalas produkcióikat.
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 67 - 77 / 80 |
|