|
|
|
Utazás, színház, könyvbemutató és Márai Sándor ihlette haute-couture ruha. A Helikon Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum Márai-napot szervez az író születésének 110. évfordulója alkalmából április 9-én.
2010. március 31. Budapest - A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 2006-ban rendezte meg az első Márai Sándor-napot, amely azóta hagyománnyá vált. A Múzeum által őrzött, időközben világhírűvé vált író hagyatékának és személyének bemutatására számtalan lehetőség kínálkozik előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek keretében az író köré épült kultusznak köszönhetően. A Helikon Kiadó gondozásában jelenik meg Márai Sándor valamennyi műve. A sorozat most az évforduló alkalmából újabb két kötettel bővül; Márai legsikeresebb, „Kaland” című színművével, ami az eredeti megjelenés óta most először lát napvilágot, és a valamennyi versét tartalmazó „Halotti Beszéd” című gyűjteménnyel.
|
|
|
Idén március 27-én 48. alkalommal kerül megrendezésre a Színházi Világnap, amikor minden teátrumban kiáltványt olvasnak fel az esti előadás előtt. Minden évben a színházi élet egy kiemelkedő személyisége ír üzenetet, 2010-ben a híres Oscar- és Golden Glode-díjas angol színésznő Judi Dench.
„A Színházi Világnap megteremti a lehetőséget, hogy a maga sokféleségében ünnepeljük a Színházat, amely nemcsak a szórakoztatás és az inspiráció forrása, hanem a világ minden táján képes a különböző kultúrájú emberek sokaságát egyesíteni. A színház még ennél is több : a nevelés és a tudás átadásának lehetősége.
Mindenhol van színház, és nem pusztán hagyományos színházi keretek között : játszani lehet egy kicsi, afrikai faluban, az örmény hegyek lábánál, a Csendes-óceán pici szigetén. A színháznak pusztán térre és közönségre van szüksége. A színház képes megnevettetni, megríkatni bennünket, de el is gondolkodtat és cselekvésre késztet.
A színházi előadás csapatmunka gyümölcse. A közönség csak a színészeket látja, a háttérben azonban rengeteg ember dolgozik, de őket nem látjuk. Pedig ugyanolyan fontosak, mint a színészek. Sokféle, speciális ismerettel rendelkeznek és hozzáértésükkel lehetővé teszik egy előadás megszületését, bemutatását. A sikerekből, diadalokból nekik is jár.
Március 27. a Színházi Világnap hivatalos dátuma. De minden napnak Színházi Világnapnak kellene lennie, mert a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a közönség szórakoztatását, nevelését és épülését szolgáló hagyományt, amely nélkül létezni sem tudnánk.” Judi Dench
|
|
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Hámori Ildikó színművész a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje, Jordán Tamás színművész és színházigazgató a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal, polgári tagozata elismerésben részesült. Pálfi Kata színművész Jászai-díjat, Kiss Csaba író, rendező József Attila-díjat kapott, Szervét Tibor színművész pedig a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjban részesült. Gratulálunk!
|
|
|
Chloe Moss: Mr Pöpec című darabja kapcsán beszélgettünk a két férfi szereplővel, Barabás Richárddal (Christie) és Mohai Tamással (Luke), akik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János osztályába járó végzősök.
A darab többek között a pályaválasztás kérdése körül forog, a ti életetekben egyenes út vezetett a Színművészetire?
Mohai Tamás (MT): A Vörösmarty
Gimnáziumban kezdődött minden, a Pál utcai fiúkba Vidovszky Görgy
rendező többek között engem választott ki. Ott megéreztem az ízét a
színjátszásnak, hogy hogyan lehet színpadon jól működni, hogy mekkora
varázs a gondolat, és hogyan segít emberileg is feldolgozni az életben
kapott impulzusokat. A gimnázium utolsó évében csak rá kellett feküdni
a versekre és monológokra, illetve kitartani, meg hinni abban hogy
sikerül a felvételi. Aztán továbbjutottam az első, a második és a
harmadik fordulón, kőkemény volt, de bekerültem. Most visszatekintve a
felvételi volt a legegyszerűbb az elmúlt négy egyetemi évemben.
|
|
Kedves Nézőink!
Idén is lehetőségük van rendelkezni adójuk 1%-ról. Ha a Pinceszínház javára rendelkeznek, akkor a következőt tüntessék fel:
Ferencvárosi Művelődési Központ - Pinceszínház
Adószám: 15509079-2-43
Köszönjük!
a Pinceszínház színészei és dolgozói
|
|
|
1989.: Leomlik a berlini fal, vágják a szögesdrótot a magyar−osztrák
határon, a Voyager–2 eléri a Neptunuszt, beiktatják George H. W.
Bush-t, az Egyesült Államok 41. elnökét.
1989. Manchester: Luke, Chris és Julie a középiskola után épp kilépni
készül a Nagybetűsbe. Életük legfontosabb lépéseit azonban kénytelenek
egyedül megtenni. Biztos családi háttér híján leginkább a sörtől és a
fűtől várják a jó tanácsokat.
|
|
|
A Pinceszínház márciusi előadásaira már lehet jegyet vásárolni az Interticket hálózatában.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Online jegyvásárlás:
A Pinceszínház honlapján továbbra is a Jegyvásárlás menüpont alatt tudnak jegyet vásárolni kezelési költség nélkül. A jegyvásárlásról visszaigazoló emailt kapnak. A jegyet a Pinceszínház pénztárában vehetik át.
Az Interticket honlapján (www.jegy.hu ) kezelési költséggel lehet jegyet vásárolni.
|
|
|
Mi a múlt? Könnyű azt mondani, hogy vágyakozunk utána…
Mi a jövő? Kiismerhetetlen és titokzatos.
Áhitatot hoz vagy dekadenciát?
Tanuskodjanak hát az épületek és városok, az örök hírvivők, melyek egy-egy zónát képviselnek, akár hiteles, akár a valóságtól elrugaszkodott krónikákban.
Múlt, jövő meg együtt a múlt és jövő és a jelenről nincs szó…
Köszönet az időnek…
|
|
|
|
Elkészültek a február 19-i bemutatónk, Chloe Moss: Mr Pöpec című darabjának a próbafotói, tekintsék meg őket!
Az előadás szereplői végzős egyetemi hallgatók: Barabás Richárd, Mohai Tamás és Juhász Lujza. Rendező: Bagó Bertalan.
|
|
|
2010. február 8-tól a Stúdió-K és a Pinceszínház közös játékkal egybekötött kiállítása tekinthető meg a Boráros téri Fővárosi Szabó Ervin könyvtár „Ucca” Galériáján. Minden héten új kérdésekkel és természetesen sok-sok nyereménnyel várjuk a játékos kedvű érdeklődőket!
Az „Ucca” Galéria éjjel-nappal látható a Boráros tér és a Lónyay utca sarkán (FSZEK IX/2. könyvtár, 1093 Budapest, Boráros tér 2.). Nézze meg a kiállítást és válaszoljon az ott feltett kérdésekre. Sok sikert Mindenkinek!
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 12 - 22 / 80 |
|